Mesterség felé

 

ifjúliszt

“…s engem, szegény gyermeket bevetett egy fényes társaság közepébe, s ez a fényes társaság megtapsolta annak a kisfiúnak az akrobata-mutatványait, akit a csodagyermek dicső és megszégyenítő bélyegével tisztelt meg. Korai mélabú nehezedett rám, és én ösztönszerű ellenszenvvel éltem át a művész-háziállat rosszul leplezett lealacsonyodását.” (Liszt Ferenc)

Táncolják: Horkay Barnabás, Kiss Anikó, Widder Kristóf
Koreográfia: Widder Kristóf

 

– ködidő –

Miért kisfiam, azelőtt mi volt mielőtt megszülettél?!

 Semmi?! De mégis valami. Ami volt, és ami majd lesz. Az ismeretlen vonz, taszít, rettegett és áhított.
A gyász nemcsak szomorú, hanem meghitt, intim de természetes is.
Születés. Fájdalom. Szerelem. Hiány. Megváltás. Szeretet. Halál. Rend.
A köztes-lét paramétereit, vízióit keresem én is, mint a kisfiú, aki megkérdezi a szüleit:

“Mi lesz akkor, ha majd meghalok?”

Táncolják: Frányó Andrea, Lakos Fanni, Spanicsek Valentina, Varga Krisztina, Czakó Máté, Czap Gábor, Lukács Gergő, Szabó Mátyás Péter
Koreográfia: Czakó Máté

 

Share

A zöld árnyalatai

 

 

De hát oly ösztövér remény is táplálhat,
Hogy aki még ma él, holnap meg nem halhat?
Hát ha az egészség s az erő jár veled,
Bízhatsz és a halált még messze képzeled?…
A halálnak jöttét egy ember se tudja,
Az erő, a szép szín gyakran elhazudja.

Csokonai

Share

Barangolás Doki virágoskertjében

Nézz meg egy kődarabot, egy kalapácsot, egy bokrot, egy paripát, egy embert: mindegyik keletkezett, pusztuló, határolt, egyéni, külön-lévő. De közös lényegük, a létezés, nem pusztuló, nem határolt, nem egyéni, nem külön-lévő. A létezés mindenben azonos. A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: ez az élet. Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés.

Az élettelen tárgyak lelke sötétlila, a növényeké zöld, az állatoké sötétsárga, barna, vörhenyes. Az eltompultság barna, a lelki gazdagság a szürkének élénk világos színekbe játszása. A mozgékony lelkek színe halványabb, tagozottabb, változóbb, a nehézkes lelkeké sötétebb, egybemosódóbb, állandóbb. A gyermeklélek alapszíne, mint a fénylő gyöngyház; a férfié hideg szürkéskék, mely többnyire megsötétűl,megfakúl, elbarnul, elvörösödik; a nőé lilás-piros és ez legtöbbször igen korán elhajlik a hervadt szirom színe felé. Az a kevés ember, aki úgy öregszik, hogy vénsége nemes kiszáradás, nem pedig kényszerű elfakulás: csupa érces szín, ezüst, bronz, arany.

Weöres

Share