Hónap: 2014 május

7 Fénykép

Valaki lépked, felfelé tart.
Bozót közt víg madársereg.
Valaki lassan felfelé tart.
Tövisről vérharmat csepeg.
Valaki fel, a csúcs felé tart,
hogy önmagát feszitse meg.

Dsida

„Az életek alján fölgyűlnek,
mint a salak,
a rosszul élt évek roncsai,
az összegyűrt szavak…

Hiába mind a nagy tudás,
a kvalifikált agyak,
a komputerből is zuhognak
az összegyűrt szavak.

Jobb, ha meg sem szólalok,
vagy üvöltsek: vigaszt!
Miféle vigaszt nyújthatnak
az összegyűrt szavak?”

Adamis Anna

 „Ha én szél lehetnék,
Egy lányt megkereshetnék
a világban, a világban.
Szétfújnám hosszú haját,
Port az útról, merre jár.
Szaladnék nyomában.”

Omega

„Mi a múlt valamennyi oligarchájától különbözünk abban, hogy tudjuk, mit csinálunk. A többi hatalomgyakorló, még azok is, amelyek hasonlítanak hozzánk, mind gyáva és képmutató volt. A német nácik és az orosz kommunisták nagyon megközelítettek minket módszereikben, de sohasem volt bátorságuk beismerni saját indítékaikat. Mi tudjuk, hogy soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla. A hatalom nem eszköz: a hatalom cél. Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson belőle.”

Orwell

„itt lesz a szekrényben
a kávés csészében
vagy tán a szőnyeg alatt
az ajtó mögött nem néztem
egy sötét sarokban
nyilvános wc-ben
a körúton egy kávéházban
budai erkélyen”

Quimby

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

Kosztolányi

16 Fénykép

„Nincs jobb ital a sörnél,
Annyi aztán szent,
A rosszkedvem tőle
A pokolba ment.
Ez hozza meg ám a kurázsit!
Heisszassza! Heisszassza!
Ha bántanak a gondok,
Felvidít a sör
És meggyógyít, hogyha
A nyavalya tör.
Ki ezt issza, többé nem ásít!
Heisszassza! Heisszassza!”

B. Smetana

6 Fénykép

„Nagy fekete erdő sűrűségét járom,
Nagy fekete madár a kísérő párom,
Agyvelőmbe csapkod szárnya legyintése.
Menekülnék, de nincs a vadonnak rése.”

Kiss József

Ha édes az Álom, mely puszta másod,
tőled mi kéjjel nyughat el az agy,
hozzád igyekszik az, ki jó, ki nagy —
lelkük kiröppen, s csontjuk földbe ásod!
Cselédje sorsnak, kórnak, régi búknak, 
királyoknak, mérgeknek, háborúknak, 
de a bűbáj s mák szebb álmot talál
mégis nekünk. Hát mért vicsogsz röhögve? 
Egy kurta álom, s ébredünk örökre, 
aztán nem is vagy és meghalsz, Halál!

John Donne – Kosztolányi

„Tudom, az érzések
A napfényben kihűlnek
Így volt és így is lesz
Persze örülök, ha jól megy neked
Eső előtt, eső után már sohasem látunk
Eső előtt, eső után már hiába várunk rád”

Zorán

„Áldás, vagy átok a gondolat?
Örök tépelődés, vagy fájó öröm?
Ki viseli akkor majd gondodat,
ha az éltető ész végképp elköszön?
…
Végső sóhajodkor a „Senki” lesz veled:
az örökkönre szemed végleg nyitva marad.
Elmúlsz majd, és általad elfeledett neved
újra olvashatod; korhadó fejfád alatt.”

M. Laurens

„A hófehér vánkos oly lángoló,
a paplan, a terítő ég a tűztől,
az álomból izzó fénykéve űz föl,
ágyamba háborog egy lángfolyó.

Fejem a vánkosokba temetem.
Kigyúl a kép, fal s ágy a lángözöntől.
A toll tüzel, a tűz tajtéka pörzsöl,
s átcsap felettem, mint egy tetemen.”

Kosztolányi

„Homály, hasztalanul kutatsz, fedi el az utat, melyen járunk.
Homály, s csöppnyi keserű íz:
Ez az élet, talán, ez az élet nekünk.”

Cseh Tamás