Az alkony

fa__4311-edit

Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza az ajkam: “Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj
csöndes éjt mindeneknek.
Ne ülje szívemet,
Nyomorék szívemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.

Ady

Share

Mindennapi kenyér

fa__4309-edit

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,

Reményik

Share

Reménytelen hajnal

fa__4304-edit-edit-2

A kezem nyújtom kapkodón, hiába
A mindörökre elment kedv után
S úgy búcsúzom mindennap a világtól,
Hogy, jaj, holnap megint ráébredek még,
Reménytelenség lett a végtelenség.

Juhász Gyula

fa__4304-edit-edit

Share

Lélek látogatóban

fa__4302-edit-2

Óh, kész a lélek, de gyönge a test!
A gyémánt hajnal kopni kezd.
Szökj, lélek, indulj, akárhova!
Szökj! merj! halj meg!… Csak ne vergődj tunyán
a gyávaság örök rabpiacán…

Szabó Lőrinc

Share

Árnyak

fa__4299-edit-edit

Jaj, egy élet is kevés már, és egy nap is sok nekem!
Én már csak az órák képét festegetem, mint a piktor,
aki ugyanazt a tájat reggel, délben, délután és
este újra s újra festi, fények játékát tanulja;
én is óráról-órára, ahogy jön és megy a felhő,
lelki fényeim játékát festegetem újra s újra,
fények és árnyak játékát amik jönnek és eltűnnek,

Babits

Share

Első hó

fa__4243-edit-edit

Ó, de szép,
Ó, de jó,
Leesett
Nézd, a hó!
Hull a házra, hull a fára,
A lámpára, a járdára,
Mint az álom, oly csuda
Fehér lett Pest és Buda.

Szép Ernő

fa__4244-edit-edit

Share

Az utolsó sugár

fa__4234-edit

Mily szépen alkonyul a végtelenség.
Az égen bíbor és fekete zászlók
Vonulnak ünnepélyes komolyan
A napnak legutolsó sugarában.
Rőt paripákon komor óriások
Ügetnek ismeretlen táj felé,
Szeretnék tovaszállani velük
Minden nyomoron, kínon túl. De engem
A porba vert a sors. Az égi zászlók
Tovább lobognak és az óriások
Tovább robognak és sírom fölött
Oly szépen alkonyul a végtelenség.

Juhász Gyula

fa__4232

Share

A lámpa

fa__4218a-edit

A fázó lélek önmagába réved,
s a lámpa kétes, kancsal lángja bolyg,
mint őszutói, sápadt, lomha hold.
Minden helyütt csak éj, kísértetek,
örök homály, nem ismert, szörnyű tenger,
miben az ember sírva hentereg
vérző szemekkel, megkötött kezekkel.

Kosztolányi

Share

Hajnali repülés

fa__4069-edit

Halk hamvazás dereng az ég alól.
A Nap, a Nap! Súgják a sanda árnyak.
És gyors ütemben ébredez a forma,
a szín, a hang – dóm és gyár büszke orma
az égbe barnul és dalolni kezd.

Juhász gyula

fa__4062-edit

Share