Hónap: 2016 november

Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza az ajkam: „Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj
csöndes éjt mindeneknek.
Ne ülje szívemet,
Nyomorék szívemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.

Ady

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,

Reményik

A kezem nyújtom kapkodón, hiába
A mindörökre elment kedv után
S úgy búcsúzom mindennap a világtól,
Hogy, jaj, holnap megint ráébredek még,
Reménytelenség lett a végtelenség.

Juhász Gyula

Óh, kész a lélek, de gyönge a test!
A gyémánt hajnal kopni kezd.
Szökj, lélek, indulj, akárhova!
Szökj! merj! halj meg!… Csak ne vergődj tunyán
a gyávaság örök rabpiacán…

Szabó Lőrinc

Jaj, egy élet is kevés már, és egy nap is sok nekem!
Én már csak az órák képét festegetem, mint a piktor,
aki ugyanazt a tájat reggel, délben, délután és
este újra s újra festi, fények játékát tanulja;
én is óráról-órára, ahogy jön és megy a felhő,
lelki fényeim játékát festegetem újra s újra,
fények és árnyak játékát amik jönnek és eltűnnek,

Babits

az ember minden nap csak felkel
és akkor semmi nem történik vele
az ember minden nap csak felkel
és aztán semmi nem történik vele

kontroll

Ó, de szép,
Ó, de jó,
Leesett
Nézd, a hó!
Hull a házra, hull a fára,
A lámpára, a járdára,
Mint az álom, oly csuda
Fehér lett Pest és Buda.

Szép Ernő

Mily szépen alkonyul a végtelenség.
Az égen bíbor és fekete zászlók
Vonulnak ünnepélyes komolyan
A napnak legutolsó sugarában.
Rőt paripákon komor óriások
Ügetnek ismeretlen táj felé,
Szeretnék tovaszállani velük
Minden nyomoron, kínon túl. De engem
A porba vert a sors. Az égi zászlók
Tovább lobognak és az óriások
Tovább robognak és sírom fölött
Oly szépen alkonyul a végtelenség.

Juhász Gyula

A fázó lélek önmagába réved,
s a lámpa kétes, kancsal lángja bolyg,
mint őszutói, sápadt, lomha hold.
Minden helyütt csak éj, kísértetek,
örök homály, nem ismert, szörnyű tenger,
miben az ember sírva hentereg
vérző szemekkel, megkötött kezekkel.

Kosztolányi

Halk hamvazás dereng az ég alól.
A Nap, a Nap! Súgják a sanda árnyak.
És gyors ütemben ébredez a forma,
a szín, a hang – dóm és gyár büszke orma
az égbe barnul és dalolni kezd.

Juhász gyula

Ő egy mosollyal öl, s ugyanúgy támaszt fel
Ő egy ártatlan kölyök, ha hazudni kell
Ő tüskéket hajt, és a szívemhez nő
Ő nem jó és nem rossz, csak önmaga mindig – a nő

 Zorán

Ötven,
jaj ötven éve – lelkem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott, egyre többen –
jaj, ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,

Kosztolányi

Ha igazán élnél
Én a válladról nézném végig ahogy élek
Valaki mással
Egyedül ébren
Mindennek háttal semmit se szól
Vele álmodni könnyebb mint egyedül ébren
Mindennek háttal
Igen a fonákon menni mindig
Mindennek háttal…

Hiperkarma