Az út vége

Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.

Márai

Share

Popeye

Ki vagyok? Mi vagyok? Az vagyok, nincs rá ok, semmi ok, hogy higgyem azt, más vagyok én. Szörnyen izmos karom vállam, s bár félszemű vagyok csak, soha senkit meg nem sértek, s ki ilyet lát az vak, mert a szómat én állom, s nem hazudok soha, nem vagyok álnok, amíg ki nem nyúlok. Mi vagyok? Vagyok, aki vagyok, én az vagyok, ki vagyok, miért higgyem más vagyok én. Hogy mi vagyok én?! Egy piti bárka az élet vizén…

Popeye

Share

Tengerélmény

Between the sundown and the sea
Love watched one hour of love with me;
Then down the all-golden water-ways
His feet flew after yesterday’s;
I saw them come and saw them flee
Between the sea-foam and the sea.
Between the sea-strand and the sea
Love fell on sleep, sleep fell on me;
The first star saw twain turn to one
Between the moonrise and the sun;
The next, that saw not love, saw me
Between the sea-banks and the sea.

Charles Algernon Swinburne

Share

Tengermoraj

A whiter bone:
  the sea-voice
    in a multiple monody
crowding towards that end.
     It is as if
         the transparencies of sound
composing such whiteness
    disposed many layers
         with a sole movement
of the various surface,
    the depths, bottle-glass green
         the bed, swaying
like a fault in the atmosphere, each
    shift
        with its separate whisper, each whisper
a breath of that singleness
    that ‘moves together
        if it moves at all’,
and its movement is ceaseless,
    and to one end–
        the grinding
a whiter bone.

Charles Tomlinson

Share

Port

A port is a delightful place of rest for a soul weary of life’s battles. The vastness of the sky, the mobile architecture of the clouds, the changing coloration of the sea, the twinkling of the lights, are a prism marvelously fit to amuse the eyes without ever tiring them. The slender shapes of the ships with their complicated rigging, to which the surge lends harmonious oscillations, serve to sustain within the soul the taste for rhythm and beauty. Also, and above all, for the man who no longer possesses either curiosity or ambition, there is a kind of mysterious and aristocratic pleasure in contemplating, while lying on the belvedere or resting his elbows on the jetty-head, all these movements of men who are leaving and men who are returning, of those who still have the strength to will, the desire to travel or to enrich themselves.

Baudelaire

Share