A fiúcska megint bűnt bűnre halmozott egész nap: torkoskodott a befőttesüvegekből, görnyedten járt, nem figyelt, és futkározott. Az angyal hasztalan vette körül szárnyainak könyörgő fuvallatával, hasztalan suttogott fülébe útmutatásokat a tiszta és erényes életről. Görnyedésből görnyedésbe, futkározásból futkározásba, térdfelverésből ruhaszaggatásba bukdácsolt újra meg újra a kis szerencsétlen. Semmi nem tarthatta vissza. Nem hatott a figyelmeztetés, hogy apus soha nem tesz ilyet, sem a hivatkozás Piotrus Pokrowskira, a kis hősre, sem szelíd énekek dúdolása – sőt, a kerületben közismert púpos varga szakadékba taszítása sem, aminek meg kellett volna szabadítania a fiúcskát a rossz példa befolyásától…
Mrozek
Genial attila me encanta. Buenísima. Composición iluminación historia detalle lo tiene todo.
A kép a bűnökkel teli nap végén készülhetett. A sötétség, a bűn, a kisfiút a rossztól megőrizni próbáló őrangyal húzza fel a lejtőn, hogy megmentse. Sajátos kép és szöveg kapcsolat. Mrozek világa, és a fotó hangulata ellenére nekem egy pajkos és kíváncsi kisfiú képét hívja elő a kép-szöveg együttes. Olyan, mintha a negatív mellett megjelenne a pozitív változata a képnek. Tetszik.