Fekete Gyöngy

 

“Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
A végtelen vetett a véges partra.

Fekszem aléltan a sivár fövenyben
És az óceán himnuszait zengem.

Anyám, a tenger apadt, s itt hagyott,
Kinek mi köze hozzá, ki vagyok?

Gazdátlan, üres ház, mire se jó,
Csak eldobni, vagy eltörni való.”

Reményik Sándor

Share

2 thoughts on “Fekete Gyöngy”

  1. le vagyok nyűgözve…
    olvasom ezeket a sorokat és a sok-sok előzőeket, a képekhez kapcsolódókat, és ámulok a gondosságon, a koncepción, ami átjön, a képek és a szövegek közös kisugárzásán.
    a kevés időmben, a rohanásban kénytelen vagyok fékezni, megállni, és ez néha sikerül is. ilyenkor reagálok, amit többször is tenni kéne.

    végtelen nagy száj harapja át valaha-ember úszó házladikját,
    toronyfogával kettérepeszti, és már soha el nem ereszti.
    enyészet költözik a romba, pusztít, durva, nagyon goromba.
    kormos felhő és víz fogja közre, hogy eltűnjön minden örökre.

  2. Ó, köszi!
    S legfőképp a verseket. Örülök, ha megihlethetlek! 🙂

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.