Mi a fű? kérdezte egy gyermek, elémhozva egy maréknyit,
Mit feleljek a gyermeknek? Én nem tudom nálánál jobban.
Talán lelkem reményzöld szövetből szőtt lobogója.
Vagy talán az Úr keszkenője,
Illatos ajándék, vagy emlék, melyet készakarva ejtett le,
Valamelyik sarkában a küldő nevével, hogy láthassuk és megmondhassuk: Kié?
Vagy talán a fű maga is gyermek, a növényvilág megszült kisdede.
Vagy talán egyöntetű hieroglifa,
És azt jelenti: Széles és szűk zónákon egyképpen sarjadva,
Feketék és fehérek között egyaránt megteremtve,
Walt Whitman – Gáspár Endre
„Vagy talán a fű maga is gyermek, a növényvilág megszült kisdede.” Az elős képen a fű a fák és koronáik mellett valóban kisdednek tűnik. Üde, friss válágos zöld, a mély, sötét lombkornák, fák alatt. A napfény jól láthatóvá teszi, fénylik, zöld aranyként a fű. A szöveget keretbe foglaló képen, már a fű fénylő zöldje uralja a képet. a fű a főszereplő. Megnyugtató, kellemes, hívogató gyeptakaró.
Nagyon szépek a zöldek, a napfény játéka és a lombok sötét zöldje, a fa törzsének egyenese. Képek és a szavak összecsengenek. Tetszik.