Nyárutó


Egy kőre dől, s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,
szivében kínok és fájdalmak üszke,
s még hallja, amint fujja-fujja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.

Kosztolányi

Share

“Nyárutó” bejegyzéshez ozzászólás

  1. no, most megint megdöbbentem – volt már ilyen a képek láttán.
    gyönyörű, dallamos vers és elképesztő kontraszt a pocakos, botos, alvó emberrel.
    szomorú Kosztolányi-emlék, ami múltidéző, fájdalmas, belenyugvó és még sokat lehetne írni, mennyi mindent tartalmaz.
    és egy hatalmas, előreugró köldök két lógó mellel egy férfi tulajdona, aki kalapja alatt a jelenében a nyomort, alkoholt, nemtörődömséget hordja önmagában és valószínű a kocsijában is. hosszan lehetne erről is írni, mi mindennek a sűrítménye ez a póz.

    kösz, Attila!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.