Magyaros virtus

Csak vad órákon kél és kavarog
A szittya sír, a kísérteti csontház,
És marjuk egymást, esett magyarok,
Árva az árvát, csontvázat a csontváz.

Tóth Árpád

Léleklépcső

Leszállok az alsó régiókba
lassan, csigalépcsőn ballagok
szürke falak
messzi út, lejjebb, lejjebb,
egyre lejjebb, s fények, foltokban
terjedő éles fények villogása.
Vörös és vad, zöld és sárga hangok,
ízek zenélnek
míg a lépcsőn leérek:
nincs is lábam, nem is értem,
de itt vagyok a valahol s a semmi között.

Koppány Péter

Balaton retro

Ó a régi, ó a Balaton…
régi nyarakon, bár nem volt vitorláshajónk.
Ó a régi, ó a teraszon…
ültünk nyarakon, úgy néztünk végig a tavon.

Mákvirágok kertje

 

Fel hát, fel hát, ti kedves tetemek,
Jön a Pipacs bácsi, és szépen eltemet,
Trallala, trallala, csak ne féljetek.
Az élet olyan, mint a nádszál:
Ma még vidáman kacagsz,
De holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel…

Rejtő

Ez is Magyarország

Ezüst Magyarország, arany a szegélye
beteg a királyunk, de boldog a népe.
És ha már innen nincs tovább
se lámpafény se holdvilág
se a szentjánosbogár nem ég
sötét lesz és mondd, hogy hú de sötét
hú de sötét hú de sötét
Hu huuuuuú…

Kiscsillag

Az elmúlás

Az elmúlás kiáradt. Halált egymástól vesznek
A hímek. Megbukott a szív. Nyomor, kín, baj, vadság
Paréjja nő a kertben. Álom, remény, szabadság
Elszáradt. És hold és nap cserélve fönn repesnek.
Nincs más világosság itt, csak a halál. A száraz
Észben más mentség nincsen, csak a halál. Nincs vígasz,
Csak a halál. Fedél nincs, csak a halál. Ki hí, az
Csak a halál. Nincs válasz, csak a halál a válasz.

Szép Ernő

Gyerekkel a karján

Távolodnak tőlünk az anyák, kiürülnek álmainktól, mint az edények.
Mellük, akár az otthoni csiprok, kanalak, csészék, ajkunk kihűlt formáit őrzi.
Szél ver minket, férfivá, késsé élesít a fenőkő- idő.
Csak az anyák tudják mohó, lármátlan iszonyattal a fiakat nézni,
ha kenyérszegő késként csobogó mellükre szaladnak.

Farkas Árpád

Lenyugvó nap sugara

világ végén holnap
rám zuhan a fehér fény
üres üvegekből
vékony sugár
folyik a nyakamnál
folyik a nyakamnál
folyik a nyakamnál!

Péterfy Bori

Az utolsó lakó

Egyik nap, a nyárelő egy szeles, tágas délelőttjén megint olyan boríték akadt a kezébe, amely egy már nem létező utcába irányította volna. S hozzá még a levél tértivevényes, és küldője a kerületi tanács. Barnabás Gyula, Sodrony utca 11/b. A jóöreganyátokat! Egy szanált utcában 11/b! Vissza a levélosztónak, lecsapni a bádogpultra, botrányt csinálni! De hamarosan tisztázódott, a nagy bontási területen ez az egyetlen ház, a Sodrony utca 11/b., amely még mindig létezik. Ki tudja, miért?
Ott lebeg múlt és jelen között. S benne az utolsó lakó.

Vészi Endre