Az a legrosszabb az elmebetegségben, hogy az emberek elvárják, hogy úgy viselkedj mintha nem lennél az
graffiti
Írógép előtt
Most eleresztem ujjaimat az írógép billentyűin, és nézem, mit írnak? Szaladjatok, kis csikók, szaladjatok! Az alaktalan márványtömbben szobrok rejtőznek… a legszebb szobrok, minden szobor… csak ki kell fejteni. Így rejti magában az írógép billentyűzete is a legcsodálatosabb költeményeket – vigyázzatok, ti csodálatos ujjak, micsoda sorrendben ütitek le őket! Óh milyen nagy, különös, veszedelmes dolgok bújhatnak itt – mennyi felelősség van rajtatok, ti könnyelmű ujjak!
Babits
Bolond vagy?
A múlt építőkövei
Alkonyfény
Narancsszín est lesz, álom-alkonyat.
Ijedten kotródik a durva élet,
s csend, végtelenség, bús öröm fogad.
Egy éj-szemű leány szemembe réved,
a teste árnyék, s én is árny vagyok,
s szeretjük egymást, száműzött szegények.
Száll az idő. Percek, órák, napok?
Ki tudja? Láz csap által árva főmön.
Csak álmodom magamba rogyva ott.
Én nem tudom, élek vagy képzelődöm?
Kosztolányi
Mindenki a fénybe vágyik
még ha semmi reményünk sem volna, s joggal veszítenéd el minden hitedet a Morál és Igazság erejében: bizonnyal akkor is inkább illik az. Irástudóhoz a Világítótorony heroizmusa, mely mozdulatlan áll, és híven mutatja az irányt, noha egyetlen bárka sem fordítja feléje az orrát – míg csak egy új vízözön el nem borítja lámpáit.
Babits
Vörös sátor
Igen, kiáltsd ezt: gyáva az, ki boldog,
kis gyáva sunnyogó, mindent bezár,
bezárja életét is, mint a boltot,
mert benne van a csillogó bazár,
és félti kincsét, a sok cifra foltot,
a lelke szűk, kucorgó és sivár,
rablót neszel, mihelyt gyerek sikoltott,
örökre reszket és örökre vár.
Hazája ház, barátja az erős,
hitvány rokonja az ki ismerős,
határa kertfal, tyúkól, pincegátor,
de a boldogtalan tanyája sátor,
zászlója felleg, ő, csak ő a bátor
s a jó, csak a boldogtalan a hős.
Kosztolányi
