kíméletlenül eljutni a titkok legmélyéig
megszelídíteni a szervest a szervetlent
megszelídíteni az ismeretlent
megzabolázni vágyainkat s nem feladni
nem feledni
harcolni kell ez a végzetünk
szelídítsük meg tárgyainkat szelídítsük
meg testünket
Sziveri jános: Szelídítés
Szereplők:
Repülő emberke – Pápai Dávid
Kisróka – Nagy Éva
Dühödt férfi – Petrók Benedek
Dalnok:
Prokop Attila
Látvány és rendezés:
Formanek Csaba
Könnyű emlékek, hová tüntetek?
Nehéz a szívem, majdnem zokogok.
Már nem élhetek meg nélkületek,
már nem fog kézen, amit megfogok.
Egy kis játékot én is érdemelnék –
libbenjetek elő, ti gyönge pillék!
Emlékek, kicsi ólomkatonák,
kikért annyira sóvárogtam én
s akiknek egyengettem szuronyát –
törökök, búrok, gyüljetek körém!
Kis ágyúk, ti is álljatok föl rendben!
Nehéz a szívem. Védjetek meg engem!
J. A.
… eléggé úgy viselkedsz, mintha a dologtalan ősapádat Tutanhamonnal együtt balzsamozták volna be! Ezt Szőri szokta mondani, ha valamit rettenetesen elbaszok, de szerinte nem tanúsítok kellő bűnbánatot. Magam részéről mélységes meggyőződésem, hogy valami rég halott fáraó ölmacskájának egyenes ági leszármazottja vagyok.
Simon Tamás
Hazamegy. Megint megkísérli azt, ami tizenöt éven át nem sikerült: konformizálódni. Talán most sikerül. Ez a sorsa. Megadja magát. A tények erősebbek voltak nála. Megszökni nem lehet. Mindig ők az erősebbek, az apák, a Zoltánok, a vállalatok, az emberek. Apja elaludt, és Mihály kibámult az ablakon, a hold fényében próbálta kivenni a toszkán hegyek körvonalait. Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.
Szerb Antal
Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.
Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.
Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.
Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.
Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra,
Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.
Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet.
Ady
