Sötét az erdő

Vagyok, aki nem vagyok.
Átnézel, ez az üvegfal a lelkem,
A rózsaszín betonra hány.
Volt cél és volt még mit keresnem,
A köd szájban úszik valahány…
Ahogy a farkas szakállán a vércsepp,
Tíz rugóért kinyír, hogyha kéred.
Egy kosár THC, vár a nagymama,
Sötét az erdő, nem jutok haza.

Sajnosbatár

Egy gondolat “Sötét az erdő” bejegyzéshez

  1. Csodás kép a sütét erdőről, bár számomra éppen ezért nem ijesztő, nem hiszem, hogy félnék, hogy nem jutok haza. Főleg a beszűrődő fények varázsolnak el, no meg az avarszőnyeg rozsdabarnája. Máshonnan nézve pedig olybá tűnik, mintha zsákutca lenne, nincsen folytatás, nincs hová menni, könnyen csapdában érezheti magát és elveszettnek a betévedő. így aztán mégiscsak összecseng a kép és a szöveg-

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.