Miénk itt a Tér – Tér-kép

Központi hely, mégis eldugott, sok ismerős számára ismeretlen. Több mint 10 éve élek a környéken, gyakran járok arra, s gyakran élek a Tér által biztosított lehetőséggel. Kifújom magam, olvasok, nézelődök. Leginkább szemlélődök és fotózok. A Tér olyasmi, mint az ország – kicsiben. Felújították, kivágtak pár fát, kerítés épült. Került bele őr, aki megszól, ha a lángos mellé sört iszom, de csak ha valamilyen esemény van a téren. Hétköznap legfeljebb feddőn néz rám, hogy is szólna, hisz a haverok sem vizet isznak. Zajlik az élet. Az első napsugár kicsalja az embereket, s az utolsó utáni is ott találja őket. Mindenféle emberek megfordulnak a – látszólag – hajléktalantól a – valaha – úrinőig. Elmélkedem. Ahogy a folyó a Tér is tanít. Mesélnek az emberek. Nem szó szerint, nem hozzám. De mégis a jelenlétükkel, mozdulataikkal, a másikhoz, egymáshoz való viszonyukkal, a kapcsolataikkal. Egy-egy kis történet bontakozik ki. Mégsem olyan, mint az ország, itt nincs gyűlölködés, nincs ellenségkép, különböző társadalmi csoporthoz tartozó, eltérő bőrszínű emberek élik egymás mellett időnként kapcsolódva életüket. A sokféleség, sokszínűség megfér egymás mellett. Megtart-e a Tér? .