Rapas das bestas

Galiciában májustól szeptemberig csaknem minden hétvégén tartanak valahol, valamelyik hegyen „Rapa das Bestas” elnevezésű eseményt. Ez alkalommal lenyírják a vadlovak sörényét, farkát és megszabadítják őket a parazitáktól. A csikókat megjelölik, mert ugyan vadlovak, de mindegyiknek van gazdája. Aztán elengedik őket s a lovak visszatérnek a hegyekbe, ahol évközben szabadon kószálnak.

Az esemény egyben ünnep is eljönnek a környező falvakból, piknikeznek, de megjelennek az étel, ital, édesség árusok is. Vannak, akik ez alkalommal eladják a lovakat, csikókat a húsáért, de napjainkban Spanyolországban nincs nagy keletje a lóhúsnak. A levágott lószőrt régen eladták, matracokba töltötték, kabátokban hasznosították, manapság viszont már szemétbe kerül.

A lovaknak gazdasági haszna nincs, hobby lett a „lótartás”. Van, aki úgy tartja, hogy egyesek vadásznak, míg a gazdák csak kimennek a hegyekbe s azt figyeli merre járnak a lovaik. Azonban egyre kevesebben hódolnak ennek a szenvedélynek. Becslések szerint 15 éve még kb. 20 ezer ló élt a hegyekben, manapság alig 11 ezer. Pedig, nagyon hasznosak, mert tisztán tartják az erdőt, lelegelik az aljnövényzetet, s ezzel elejét veszik nagy tűzvészeknek.

...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...
...