Holt falevél

 

_FA_0927

Levél, holt falevél földön, padon;
szép gesztenyét rúgunk vagy zsebre tesszük.
Jaj, mennyi szín! Mint a kaméleon,
ezernyi szín közt szinte megbetegszünk.
S már nincs szavunk; muzsika kellene,
hogy megmaradjon ez az ősz-valóság,
valami sirató, álmos zene,
mely búcsúztassa egy-egy nap hajóját
s ne kelljen mindig újrakezdeni
az örök ősznek szóbafoglalását!
Inkább kongassuk bottal esteli
sétákon vén villák fekete rácsát.
S temetők útján, ha már hull a dér,
vagy sétatéren, nagy nyárfák tövében,
szálljunk hintázva, mint a holt levél
a hold felé, mely hindogál az égen –

Jékely Zoltán

 _FA_1105

Az út vége

 

_FA_0411

What do you see nurses
What do you see?
Are you thinking
when you are looking at me
A crabbit old woman
not very wise,
Uncertain of habit
with far-away eyes,
Who dribbles her food
and makes no reply,
When you say in a loud voice
‘I do wish you’d try’.
Who seems not to notice
the things that you do,
And forever is losing
a stocking or shoe,
Who unresisting or not
lets you do as you will
with bathing and feeding
the long day to fill,

Phyllis McCormack?

Csúcsdísz

 

_FA_0237-Edit

 

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Fiam, mikor jössz? Apa, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még

Zorán

Közeleg a tél

 

_FA_3472-Edit

S ha kérdeznéd, hogy hogy vagyok,
azt mondanám, kösz, sehogy.
Legyen sötét, vagy lámpa kell?
Mindegy, úgy sem alszom el.
Nem lehet jó, nem lehet jó a semminek. 

Pion István

Utolsó szárnyalás

 

_FA_0229-Edit-Edit

Az élet zajló, fekete folyam,
És szépség benne csupán annyi van,
Mennyit egy fecske tünde szárnya
Fel-felragad a magasságba.
S a szépség léte csak egy pillanat, –
Fenn felissza mohón a nap, a nap.
S mint ki számára letellett az óra:
Visszaejti a fekete folyóba.

Reményik Sándor

Álca nélkül

 

P1100753b-Edit

Amerre én megyek
lángot vetnek a hazugság-erdők,
bennégnek a kifacsart gondolatok,
a maszkok lehullanak.
Néhány gitár és hegedű vijjog
nagyon messziről:
emlékek, emlékek, emlékek,
nem komolyak, nem fájnak.
Kiönt medréből a köd,
elnyeli a sugarakat,
elönti a tornyokat,
templomok, házak nincsenek,
az anyám sem mosolyog,
keringő, szédült zuhanás
van a szívem helyén.
S a tetőn, bolondságok fölött
két kitárt kart mereszt
egy hívogató, fekete,
borzalmas kereszt.

Dsida