csepel

24 Fénykép

ABFA séta a Csepel Művekben

Lásd, lásd, lásd, már lásd,
A sorsod az elpusztulás!
Az országnak harmada éhengebed,
Az éhség, a szenny marja fel testedet,
Éhhalálra ítélt ez a rend.

Hanns E.-Hidas A.

A kertekre leszállt a dér,
kékülten pereg a levél,
rozsdásra váltak a rétek,
üres a madárfészek.
Lassú, nehéz esők jönnek,
és megcsapkodják a földet,
Nézd, ez az ősz. De jön a tél.
Juhász Ferenc

Ülök a napsütött falon
s egy árnyékon gondolkodom.
Bokám körül hűs áradat
birtokba vette lábamat.
Ahogy növekszik, ő az éj,
mellemre és fejemre tér.
Terjed hamar, nincs semmi más,
csak ő, a teljes pusztulás.
Egykedvű, nem bő, nem szoros,
ősidő óta otthonos.
Weöres

A kertemben járok, és szomorú vagyok,
szomorú, mint a fák, s hervadt virágok.
Az egész föld olyan árva, oly elhagyott,
Gárdonyi

avagy a történelem kisajátítása

Alighogy befejezte a beszédét, egy farizeus meghívta lakomára magához. El is ment, és asztalhoz ült. Amikor a farizeus látta, hogy mielőtt evett, nem mosta meg a kezét, megütközött. Az Úr azonban így szólt hozzá: „Ti farizeusok, a pohár és a tál külsejét tisztogatjátok, de belül tele vagytok kapzsisággal és gonoszsággal.
Lukács

Fiamat néztem, már majdnem aludt.
– Mi lesz belőle? – töprengtem szorongva.
Egyszer csak felült: – Nekem ne követ,
hanem biciklit tétess a síromra.
Szabó Lőrinc

.

Bajocskáimat felejtem,
karddá nőtt bicskám elejtem –
sáppadsz, kiáltó virággal,
és ő dereng, csendes ággal.
J. A.

Az ember egy életen át hallgat arról, ami a legfontosabb volt. Néha belehal e hallgatásba. De néha módja van elmondani.
Márai

GlobART: Ajtók

ajtok

18 Fénykép

Az ajtó hatalom
rést üt a falakon
de csak ha akarod
de csak ha akarom
 

Fanni: Kun Beáta
Hajni: Illésy Éva
Júlia: Lipcsei-Rácz Zsuzsanna
Eszter: Szuromi Bernadett
Mara: Szemerédi Bernadett
Margó: Libor Laura
Alkesz: Győri Zoltán
Tanár: Győri Zoltán
Misa bácsi: Kálmánczhelyi Gábor
Mama pici fia, Csaba: Ruppert Tamás
Pizzafutár, Bence: Szarvas Balázs
Utcazenészek: Győri Zoltán, Kálmánczhelyi Gábor, Szarvas Balázs, Ruppert Tamás
Takarítónő 1.: Pál Julianna
Takarítónő 2.: Illésy Éva

Ének: Pál Julianna
Mozgás és látvány: Somogyi Anna
Díszlettervező: Szeredai Enikő
Dalszövegíró: Pivarnyik Anikó
Rendező asszisztens: Pataki Anita
Írta: Pivarnyik Anikó
Rendező:Somogyi Anna

Gyermek vagyok. Megfürösztöm
A ragyogó napsugárban lelkemet,
Nem látom a hervasztó őszt,
Csak a fényes, napsugáros életet.

Ady

Halottak arcára hajolva éltünk. Halottak arcában kerestük önmagunkat. Halottak zölden bemohásodni készülő szemében, fehéren elmocsarasodó pupillájában kerestük a kimondhatatlant. Megszoktuk a halált. Mert részei lettünk a halálnak. Ősünk és apánk lett a halál. A halál lett a mi múlhatatlan részünk. És most itt vagyunk újra a temetőben. Nem új halottat siratni és a földbe-küldeni.

Juhász Ferenc

Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem szól hozzám, és én se szólok néki.
– Mért kell a csüggedtnek búsan – mégis élni?
Nem szólok hozzá, bár tudom, hogy szerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-szerelme csupán értem ég,
S azt is tudom, hogy meg fog siratni még.

J. A.

Yo no se lo que vendrá,
tampoco soy adivino;
pero firme en mi camino
hasta el fin he de seguir:
todos tienen que cumplir
con la ley de su destino.

Jose Hernandez

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.

J. A.

jonas

17 Fénykép

Babits Mihály Jónás könyve című verséből

Rendező, Koreográfus, Zene, Mesélő, Díszlet: Szitás Balázs
Rendezőasszisztens: Hodászi Ádám
Operatőr, Látványterv, Grafikai animáció, Fotós: Görgényi Gábor
Vágó, Mapping, Vetítés: Tarcsay Gábor
Szcenika, Fényterv: Galkó Janka
Plakát: Várnay Zsuzsanna
Jónás: Szabó Mátyás Péter
Kormányos: Sütő András
Ninive népe: Hodászi Ádám, Király Dániel, Levko Esztella, Sütő András Miklós, Szakács Zsuzsi, Szitás Balázs, Szitás Sári, Várnay Zsuzsanna

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.

Arany

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
undorít meg e sárgolyón…
Hulló levélt hányszor feledtet
a megváltó, a gyilkos ón!…
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
hogy vigasztaljuk önmagunk –
– Dobjuk el a tettető álcát:
ma ünnep van, ma sírhatunk!…

Ady