Ó lesz még sok zuhanás, sok viasz,
Mely törött szárnyát a tengerbe ejti,
De példák vannak és mi fölmegyünk már,
Ha int hazánk, az ég s a végtelen hí!
Ó lesz még sok zuhanás, sok viasz
Juhász Gyula
Á. ma reggel elfelejtette bevetetni vele az Anticolt. És tegnap is. Óvatosan latolgatta a gondolatot: „Csak egyetlen üveg bort. Nem közértben kaphatót, amely vegyszerekkel és vízzel kevert alkohol, hanem »tájjellegű« bort.” (A megfelelő borozó már nyitva volt, és kb. hat-hét perc járásnyira esett a lakásától.) Összefutott a szájában a nyál, könyökére támaszkodott az íróasztalán, és cigarettára gyújtott. Ugyanakkor egész teste libabőrös lett a rémülettől, hogy megint inni kezd; elriasztandó a kísértést, megpróbált visszaemlékezni a szédülésére és a tizenkét órás zuhanásra. Ha ma inna is egy keveset, alkudozott magával, holnap semmiképpen nem tölt rá, és beveszi az Anticolt. Akkor nem lesz szédülés és zuhanás.
Hajnóczy