Hónap: 2023 január

 

A minha vida é um barco abandonado
Infiel, no ermo porto, ao seu destino.
Por que não ergue ferro e segue o atino
De navegar, casado com o seu fado?

Ah! falta quem o lance ao mar, e alado
Torne seu vulto em velas; peregrino
Frescor de afastamento, no divino
Amplexo da manhã, puro e salgado.

Morto corpo da ação sem vontade
Que o viva, vulto estéril de viver,
Boiando à tona inútil da saudade.

Os limos esverdeiam tua quilha,
O vento embala-te sem te mover,
E é para além do mar a ansiada Ilha.

Pessoa

 

 

hadsereg, a hadsereg, a hadsereg
Már készen áll,
Nem rettenti el, nem rettenti el,
Nem rettenti, el a halál.

Kibaszott hadsereg,
Elbaszott emberek,
Impotens katonák,
Övék lesz a világ.
Lalala…

A csillagok háborúját a műholdak közvetítik,
A Földnek a végső nagy ütközetet, lalalla…
És látod a képen, hogy szerelmes fiad, apád hogyan hal meg
A rakéták szép színes fényeinél, lalalla…

Ági és a fiúk

 

Mi a fű? kérdezte egy gyermek, elémhozva egy maréknyit,
Mit feleljek a gyermeknek? Én nem tudom nálánál jobban.
Talán lelkem reményzöld szövetből szőtt lobogója.
Vagy talán az Úr keszkenője,
Illatos ajándék, vagy emlék, melyet készakarva ejtett le,
Valamelyik sarkában a küldő nevével, hogy láthassuk és megmondhassuk: Kié?
Vagy talán a fű maga is gyermek, a növényvilág megszült kisdede.
Vagy talán egyöntetű hieroglifa,
És azt jelenti: Széles és szűk zónákon egyképpen sarjadva,
Feketék és fehérek között egyaránt megteremtve,

Walt Whitman – Gáspár Endre

 

De arenas movedizas
Bajo un cielo de alquiler
Alfileres que agonizan
Antes de nacer

A mi cita fui pero el horizonte
Se había cansado de esperar
Me llamó san Pedro por mi nombre
Y no le quise contestar

Y arenas movedizas
Bajo un cielo de almidón
Paquebotes que aterrizan
Sin pedir perdón

Arenas movedizas
Bajo un cielo regaliz
Ascensores que agonizan
Por la cicatriz

Sabina

 

La vida es mucho mejor con una mascota cerca.

Tevékeny embernek tehát azt tekintik, aki üzletet köt, orvostant hallgat, futószalagnál dolgozik, asztalt fabrikál vagy sportteljesítményeket, visz véghez. Mindezekben a tevékenységekben közös vonás, hogy valamilyen külső cél elérésére irányulnak. Amit nem vesznek figyelembe, az a tevékenység indítéka. Vegyünk például egy olyan embert, akit szakadatlan munkára ösztökél az, hogy mélységesen bizonytalannak és magányosnak érzi magát; vagy egy másikat, akit a becsvágy vagy a pénzsóvárság sarkall. Mindezekben az esetekben az illető egy szenvedély rabja; kényszer hajtja, tevékenysége tehát valójában tehetetlenség; alakul és nem alakít. Másfelől, ha valaki csöndben ül, és elmélkedik, és nincs semmi más szándéka vagy célja, mint hogy próbára tegye önmagát, és eggyé váljon a világgal, az ilyen embert „tétlennek” tekintik, mert hiszen nem „csinál” semmit. Valójában a koncentrált elmélkedésnek ez a magatartása a legmagasabb rendű tevékenység, a lélek tevékenysége, amely csak a belső szabadság és függetlenség állapotában lehetséges. A modern tevékenységfogalom külső célok elérése érdekében kifejtett energiára vonatkozik; a tevékenység másik fogalma az ember belső erőinek kifejtésére utal, függetlenül attól, hogy ez előidéz-e valamilyen külső változást. 

Fromm

el sol de última hora, que confunde
mis colores en luz clara y divina,
acaricia mis libros, dulcemente.
¡Qué clara compañía
la suya; cómo agranda
la estancia, y la convierte, llena,
en valle, en cielo – ¡Andalucía!
en infancia, en amor! …
Y lo que siento oscuro
es mi alma, igual que
si se hubiera quedado nuevamente
sin su valle y su cielo – ¡Andalucía! -,
sin su infancia y su amor.

Juan Ramón Jiménez

 

 

 

lleno
todo de flores amarillas:
amarillo el arroyo,
amarillo el vallado, la colina,
el cementerio de los niños,
el huerto aquel, donde el amor vivía.

Juan Ramón Jiménez

 

Y seguir coronando montañas
Y seguir conquistando escaleras
En el tiempo de descuento, regateando al porvenir
Y ganar y ganar y ganar
Y ganar y volver a ganar
Partido a partido
Partido a partido

Sabina – Leiva 

Az utak, melyeken jártál vele, a hidak, melyeken áthaladva egy pillanatra megálltál vele, s a zúgó vizet nézted a mélyben vagy a felhők rongyfátylaival borított holdat, a fák, melyeknek lombja arcát súrolta, mikor szemébe néztél, a rózsák, melyeknek illatát beszívta egyszer a Szigeten, mind e nyomok, tanújelek, bűnjelek megmaradtak a világban, s bizonyítják, hogy csakugyan szeretted. De aztán, egy napon, elveszett ez a szerelem. Hol veszett el, melyik úton, melyik hídon, a mélybe hullt, a zúgó vízbe vagy az égbe szállott, a holdas éjbe…

Márai

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
A múlttal nem szabad törődnöd,
S mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
Mint hogyha újjászűlten élnél.
Mit akar? – kérd meg minden naptól.
És minden nap felel majd akkor:
Tetteidnek tudjál örülni,
Más tetteit tudd megbecsülni

Goethe

 

 

El árbol que verdece
a cada primavera,
no es más feliz que yo,
de nuevo verdiflor.
Las amarillas hojas
cayeron, y en mi tronco
vuelven los novios trémulos
a entrelazar sus cifras,
y hay corazones fijos
por flechas traspasados,
vivos en esa muerte.

Nicolás Guillén